2018. január 19., péntek

Az asszonyok élete


Szécsi Noémi - Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete (1860-1914)

Tavaly még ezt is sikerült elolvasnom, igazán hatékony vagyok.

Valamiért abban a hitben éltem, hogy ebben a kötetben élveteg arisztokrata hölgyekről lesz szó, akik délelőtt tizenegykor kelnek ki selyembaldachinos ágyukból és a fő délutáni program a margitszigeti korzózás, miközben otthon a személyzet lázasan készül az ötfogásos, ezüstvillás vacsora előállítására. Nos, ehhez képest főleg a tisztes középosztályban kalandoztunk - abszolút nem bántam ám, mert könnyebb volt Méhelyékkel azonosulni, mint az Andrássykkal, ill. érdekeltek a múlt jelenbe ágyazódó, mindent túlélő attitűdjei, például: a spórolás! A feleség, az asszony az otthon öko-és mindenféle szisztémájának a katalizátora és működtetője (ami nagyrészt még mindig így van), ő tartja a kezében a gyeplőt és a szálakat, vezényli az alapanyagok beszerzését - akár nemzetközi kapcsolatokat is megmozgatva, hogy az asztalra friss és költségkímélő hús kerüljön -, ügyel a készletszint fenntartására (zár a kávéspikszisen!), kormányozza a különféle korú csemeték nevelését, sasszemmel figyeli a cselédeket és a bátor porszemeket, amelyek az Otthon vesztére akarnak törni, és mérlegképeseket megszégyenítő kettős könyvelést vezet.
Mindennek szépen, olajozottan kell működnie - és az a szép és olajozott, amit a ház úrnője annak tart, és nehezen viseli, ha ezt a mások (főleg férjurak) számára láthatatlan rendet meg akarják bolygatni. Elnézést kérek, de férfiember nem értheti azt a mélyről jövő hevületet, amikor a nők nagymosáshoz fognak, és gyakorlatilag kirántják a szerencsétlen, elcsigázott családfő alól a vánkoscihát és elzavarják a vendéglőbe ebédelni (ti. hogy ne legyen láb alatt). Mindent ki kell mosni! A kosz ott csúfolódik a ruhákon, a szőnyegen, a lepedőn! Ha már a külvilág káoszát nem tudjuk megregulázni, legalább az otthonunk felett gyakoroljunk kontrollt. Ismerős? (Nekem igen.:)

Persze nemcsak a háztartási teendőkről szól a kötet, de szükségem volt némi elkalandozós bevezetésre, mert jelenleg objektív-tájékoztató bejegyzést nem tudok magamból kipréselni.
Annak ellenére, hogy mindig tartok a non-fiction kötetektől - nem szeretek párhuzamosan több könyvet olvasni és félek, hogy az ismeretterjesztők egyhuzamban ellaposodnak -, meglepően gyorsan haladtam A budapesti úrinővel; a stílusa olvasmányos és nagyon sok egyéb érdekes dolgot is megtudhatunk - ld. Szent Antal tüze vagy Semmelweis rejtélyes és brutális halála - a fősodorhoz képest. Az úrinő háztartása mellett megismerjük, milyen volt a tárgyalt évek során a társasági élet, megtudhatjuk, hogy Blaha Lujzát a saját ebédlőasztalán műtötték meg, milyenek voltak egy törvénytelen gyerek esélyei az életben, hogyan illett a szerelmes, ill. szakítólevelet megfogalmazni stb. - a könyv valószínűleg mindent felölel, ami a nőket érintette. Szécsi Noémi azt nyilatkozta egy interjúban, hogy "Azt akartuk megmutatni a nők szerepével kapcsolatban, amiről nem beszélnek... a nők története még mindig kifejezetten elhallgatott nézőpont a magyar kultúrtörténetben." Nem akarok azzal dobálózni, hogy ez mértéktelenül sikerült, hogy hiánypótló mű (bár valószínűleg az) és mindenki éjjeliszekrényén ott a helye, mert nem ismerem a rendelkezésre álló, vonatkozó szakirodalmat és nem is olvastam mást a témában - Borgos Anna két könyve megvan, egyszer jó lenne őket is elolvasni -, ezért maradjunk annyiban, hogy örültem, hogy elolvastam, az ismereteim gazdagodtak (kérdés, hogy meddig maradnak meg a fejemben) és nem zárkózom el a hasonló kötetektől.
A vége felé kicsit keserű lett a szám íze, amikor a szerzők a nők oktatását tárgyalták; igen, tudom, hogy több mint száz év alatt sokat változott a világ és az emberek életszemlélete, de szomorú volt olvasni, hogy a nőket csökkent értelmi képességűnek tartották, akik csak papagájmód megtanulnak valamit, de a jelentőségét nem fogják fel és nem képesek általa gondolkodni-fejlődni. Szar volt erről Gyulai Pál véleményét olvasni, vagy Mikszáth fokozott gúnyolódását a a Wohl nővérekről, csak azért, mert nőkről van szó, de nem akarom ezt tovább gondolni, mert a szerzők sem teszik és nem erre akarok emlékezni a kötetből.

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2015
Ár: 4290 Ft


2018. január 17., szerda

Napfivér, Holdnővér

"Mannering hanghordozásában mindig volt valami uralkodói fensőbbség, mert önmaga tekintélyéről és végtelen fontosságáról alkotott képét semmi sem tudta megrendíteni. Kizárólag annak az embernek a szemszögéből tudta nézni a világot, aki irányítja a dolgokat, és szeretett szónokolni. Ebből a szempontból szöges ellentéte volt vendégének - és ez az ellentét némileg irritálta is Manneringet, mert bár kedvelte az olyan emberek társaságát, akik kellő tisztelettel néztek föl rá, bosszantotta, ha olyanokra kellett pazarolnia az idejét, akiket nem tartott érdemesnek a figyelmére. Charlie Frosttal mindig igen nagylelkűen viselkedett, megkínálta itallal és cigarettával, ha új bemutató volt az operaházban, megajándékozta a fiatalembert a karzatra szóló jegyekkel, de Frost csöndes és visszafogott modora időnként az idegeire ment. Mannering mindig bizonyosfajta szerepben látta követőit, felcímkézte őket, ahogy mások a foglalkozásuk alapján címkézik fel embertársaikat, és csak »a doktor« - ként, vagy a »tizedesként« - emlegetik őket; Mannering azonban csak fejben osztogatott efféle címkéket, nyíltan sose nevezte így az ismerőseit, és kizárólag az ővele szemben tanúsított viselkedésükkel jellemezte őket - mert bárkit, akivel találkozott, így látott: mint saját, egyedül autentikus személyiségének tükörképét vagy torzképét."

Eleanor Catton: A fényességek


Eleanor nem az a lány, akit siettetni lehet, állapítottam meg kissé trágár módon olvasás közben; amikor eszembe jutott az az őrült ötlet (bár, inkább az nevezhető annak, hogy megvettem), hogy a 2017-es év utolsó megkezdett olvasmánya ez a monstrum legyen, nagyon meg kellett küzdenem magammal az első pár (<50) oldalon, mert haladni akartam, vártam, hogy elkapjon a történet sodrása, de csak valami bizonytalan locspocsot éreztem a lábujjaimnál, folyamatosan visszarántott és rákényszerített, hogy üljek a seggemen és várjak. Így hát vártam, és amikor túljutottunk az alapszituáción - egy idegen belebotlik egy titkos tanácskozásba, és, miközben kóstolgatják egymást, bepillantást nyerünk az idegen múltjába és jellemébe -, és elkezdődött a történet, én is megnyugodtam lelassultam hozzá és kezdtünk összecsiszolódni.

Vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban; az tagadhatatlan, hogy szerettem olvasni, eldagonyáztam benne és nem éreztem, hogy a sarokba fogom hajítani, ha nem történik végre valami - mert történik, csak nem az általunk megszokott módon - azaz a könyvekben és filmekben, ahol pár vágással vagy csak úgy magukban, az olvasók-nézők elől elhallgatva eljutnak a megoldásig a szereplők -, hanem olyan naturalisztikus, azaz elég uncsi módon. Apró tévedések, csúszások történnek, óriási galibát okozva és tizenpár ember életét összekuszálva. Elkallódik egy utazóláda. Aláírják egy hajó adásvételi szerződését. Valaki megvásárol négy darab női ruhát. A magamban csak holdudvar-szereplőknek nevezett karakterek próbálják kibogozni a szálakat, lehetőleg mindent kiszedve a többiekből, és mindent megtartani a maguk szerepéről. Mi a közös az örömlányban, a politikusban, a remetében, a szélhámosnőben és a hajóskapitányban? És a többiekben? A szálak tovább gabalyodnak, ahogy mindenki próbálja takargatni magát, indulatok szabadulnak el, régi sérelmek törnek a felszínre, szerelem, felebarátság, kapzsiság, bosszúvágy és rosszindulat rajzolja át a képet a fogyó hold árnyékában.

Ezzel a hatásvadász képpel teszek egy kis kitérőt: valószínűleg az egész történetet átszövik az asztrológiai jelképek, szimbólumok, amelyek egy plusz jelentésréteggel árnyalják a történetet, de az értékelők többségéhez hasonlóan nem értek a csillagjegyekhez, csak @fischerella molyos értékelése segített átlátni egy-két dolgot. Annyit tudok felmutatni, hogy az a két pasi, akibe halálosan belezúgtam életem során, mindkettő Rák jegyű (és közgazdász, de ez inkább magyarázható azzal, hogy a bölcsészek szexinak találják a számok varázslóit), és hogy előszeretettel takarózom a napjegyemnek tulajdonított jellemzőkkel, ha nagyobb összeget verek el ereszdelahajam-dolgokra (hát még ha csillognak is). Idétlenkedés vége.

Ijesztő kép innen
Szerencsére az asztrológiai inkompetenciával is élvezhető A fényességek. Ahogy fentebb sírtam róla, Eleanor lassan és kicsit szokatlan módon építi a cselekményt, de bámulatos logikai készséggel; ki, mit, mikor (akár hosszú évekkel ezelőtt) mondott és tett a kb. húsz fontosabb szereplő közül, mind szépen összefonódik és a végére összeáll a mozaik, bár gyakran előfordult, hogy bávatagon pislogtam a sárga fotelben, hogy a hogy fenébe is van ez, ehhez még az én memóriám kevés 947 oldalon keresztül, ráadásul a bájos, ifjú hölgy a vége felé már az idősíkokkal is elkezd babrálni.
Nem mehetek el szó nélkül a találó, pontos karakterábrázolása mellett; az okok és indítékok közötti matekozásban arra is van idő (na meg hely), hogy bemutassa a szereplők jellemét, a mozgatórugóikat, érzelmeiket és mindenféle defektjüket, amelyek jól felvázolják a reakcióik hátterét.

Tehát: tetszett, jól esett belemerülni, olvasni ezeknek a hétköznapi, érdekes embereknek a történetét és kíváncsi voltam, mi sül ki a végére. Az elejét leszámítva nem támadt bennem türelmetlenség és nem éreztem azt, hogy tele van üresjáratokkal, de nem látok rajta semmi Man Bookeres, szédítő díjaznivalót - ha csak azt a bátorságot nem, hogy egy mai, fiatal író úgy dönt, hogy ír egy viktoriánus stílusú nagyregényt és ezt a feladatot remekül teljesíti. Lehet, hogy nem intelligencia-robbantó újdonságot kellene várnom a díjnyertes regényektől, hanem tiszteletet (is) a régmúlt iránt.

Ui.: A magyar kiadás gyönyörű (a képek nem adják vissza a részleteket), de a cím, miért ez lett a címe?

Ui2.: Rendkívül büszke vagyok magamra, amiért viszonylag hamar elolvastam a várólistám legvaskosabb darabját, és nem ejtettem se a lábamra, se a mellkasomra.

Eredeti cím: The Luminaries
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2016
Fordította: Rakovszky Zsuzsa
Ár: 5990 Ft (de a Molyon 3000-ért is árulják)

2018. január 15., hétfő

Körkérdés

A Moly kapcsolódó zónájából loptam ezt a kérdéssort, akinek tetszik, vigye.

1. Kedvenc műfajod az elolvasott könyvek alapján:

Cseppet sem meglepő módon a regény.

2. Várva várt könyv/ek, ami/k végül hatalmas csalódást okozott/tak:

Már mindenki unja, de továbbra is Dennis Lehane-től Az éjszaka törvénye a dobogós, de Gavalda Kis kiruccanása, a Merre jársz, Bojangles?, valamint a No és én nélkül tudtam volna élni. A föld alatti vasút kicsit lapos volt az elvárásaimhoz képest, Gemmell Jon Shannow-sorozata pedig rosszkor talált meg.

3. Félbehagyott könyvek száma, könyv/ek félbehagyásának oka:

Szerencsére tavaly nem volt ilyen.

4. Olyan könyv/ek, aminek már (többször is) nekiugrottál és végül nem bántad meg, amiért elolvastad:

2017-ben ilyen se volt, de 2016-ban kettő is; Joanne Harristől az Aludj, kislány! és Anna Gavaldától a Vigaszág - nem hogy nem bántam meg, hogy elolvastam, hanem kifejezetten tetszettek is.

5. Olyan könyv/ek, ami nem tetszett, de kíváncsi voltál a végére, ezért „csakazértis” elolvastad:

A "vége miatt olvasom" olyan klasszikus kezdő olvasó-frázis, engem sose motivált, hogy csak azért olvassak végig egy könyvet, hogy megtudjam, hogyan zárul a történet.

6. Olyan könyv/ek, amiért utólag túlárazottnak tartasz:

Könyvekkel kapcsolatban nem szokott bennem felmerülni a túlárazottság gondolata, meghagyom a kozmetikumoknak - akár tetszik, akár nem, nekem a könyv nem termékkategória. Persze, drágák, de mi nem az? Drága a kenyér, a sajt, a cipő, minden, a fizetések meg alacsonyak. Rengeteg akció fut mindig, léteznek antikváriumok, a molyos zsibvásár, nem muszáj teljes áron vásárolni.

7. A legszebb történet:

Ööö... most tudatosult bennem, hogy a "szép" címkét egyik olvasmányomra se tudom rásütni, legalábbis nem a hagyományos értelemben. Az Augustus és A teamesternő könyve nekem szép a nyelvezete, a lassúdad melankólia miatt, ami árad a sorokból, szép az Ava Lavender különös és szépséges bánata a kettősségével.

8. A legmeghatóbb történet:

Vajon mi választja el a "legszebbtől"?... Megható történeteket végképp nem szoktam olvasni.

9. A leghosszabb könyv:

Javában átnyúlt idénre, de akkor is A fényességek Eleanor Cattontól a szegény 947 oldalával.

10. Sorozat, amit elkezdtél:

Még én is meglepődtem, hogy van ilyen: a Luna, Jon Shannow, a Megtört föld, Blacksad - a Jon Shannow kivételével szeretném is őket folytatni, ill. a Megtört föld már folyamatban van.

11. Sorozat, amit befejeztél:

Ilyen is van! A Makedónia David Gemmelltől.

12. Újraolvasott könyv/ek:

Családom és egyéb állatfajták, Hetedik mennyország, Titokzatos folyó, A szingli fejvadász 1-2.

13. Váratlanul kapott és megkedvelt könyv/ek:

Nem szokott ilyen előfordulni (szerencsére...), de a Ház a világ peremén meglepett, hogy mennyire tetszik, és Nitától kaptam.

14. A legszomorúbb történet:

Ezekben már tudok dúskálni.:P Az ötödik évszak (és a folytatása is) elképesztően lehangoló, árad a történetből, hogy ennek nem lesz jó vége és senki nem is számít rá; az Amikor elhagytak őrületétől és magányától le lehet szaggatni a falat, és még sok könyvvel tudnám folytatni a sort.

15. A legrosszabb olvasmányélmény/ek: 

Ugyanazok, mint a kettes pontnál.

16. 2017-ben a kedvenc sorozat (max. 2.):

A Megtört föld N.K. Jemisintől és a Luna Ian McDonaldtól. (Megszavazom nekik a bizalmat, hogy a folytatások is ilyen jók lesznek.)

17. 2017-ben a kedvenc/ek (max. 3 kedvenc lehet):

Ööö, öö... na, jó, legyen az Egy csésze tea, Az elszúrt idő nyomában és a Miről beszélek, amikor futásról beszélek, de még bőségesen tudnám kedvencgyanúsokkal folytatni.

+ 18. Könyv/ek amit/ket vársz, ill. biztosan elolvasol 2018-ban (max. 5):

Néhány éve nem követem nagy figyelemmel a várható megjelenéseket, de Dan Simmonstól a The Terrort biztosan előrendelem, ha idén megjelenik.
Nagyon szeretném elolvasni az Olümposzt, A Mandible családot, meg a többi újdonságot, ami tavaly év végén felgyűlt. Meg persze a várólistacsökkentős könyveket.



2018. január 11., csütörtök

Két út között

Napok óta ezen a bejegyzésen kotlok, egyszerűen képtelen vagyok dűlőre jutni vele - ahogy az a hozzám passzoló, nagyon jó könyvekkel elő szokott fordulni -, ezért kimegy így, ahogy van.

Jeffrey Eugenides: Egy test, két lélek

A 2017-es év fináléjában csúszott be a legjobb olvasmányok közé az Egy test, két lélek, ami félig-meddig impulzusvásárlás eredménye volt - azért félig-meddig, mert ott bujkált a tudatom valamelyik rekeszében, hogy alkalomadtán be kellene szerezni, és nem sokáig haboztam, amikor megpillantottam egy antikvárium kirakatában.
És milyen jól tettem! Kicsit tartottam ettől "a gén, amely átszörföl az évszázadon"-dologtól, amit a fülszövegben olvastam, reméltem, hogy nem valami megfoghatatlan animusizé-vándorlást kell olvasnom, mint mondjuk Joanne Harris egyik novellájában (A J-ZUS gén, vagy valami ilyesmi a címe), de nem: egy család három generációját ismerjük meg Callie/Cal, az egyik unoka szempontjából.
A családtörténet egy apró görög faluban kezdődik a nagyszülőkkel, akik a török támadás miatt kénytelenek elhagyni szülőföldjüket, és nagy viszontagságok után Detroitban próbálnak új életet kezdeni. Callie/Cal visszatekintő módszere miatt könnyű az antik görög művekre jellemző, sorsszerű, eleve elrendelt véletlenek sorozatát belelátni és visszafojtott lélegzettel várjuk, hogy beüssön a katasztrófa és magával sodorjon mindent.
Eugenides előszeretettel ír - mivel mind a három, magyarul megjelent regényét olvastam, feljogosítva érzem magam az okoskodásra - valamilyen lelki kínban élő, zavarral küzdő emberekről, legyen szó az egyetem és a felnőttlét közötti légüres térben szorongó fiatalokról (Házassági összeesküvés), vagy az elérhetetlen vágy tárgyát leső, a tinédzser zűrzavarokkal küszködő fiúkról (Öngyilkos szüzek). Callie/Cal is identitásproblémákkal küzd, csak más pályán, de személyiség szempontjából még ő a legszimpatikusabb - a többiekről is jó élmény olvasni, de, ha a Házassági összeesküvés Maddyjére vagy Leonardjára gondolok, eléggé megemelkedik a vérnyomásom. Eugenides (egyik) zseniális tulajdonsága, hogy élő-lélegző karaktereket alkot, akik sem jók, sem rosszak (ill. a kettő egyszerre), de leginkább egymás életét igyekeznek agyonbonyolítani. Callie-vel kapcsolatban is az volt az érzésem, hogy mintha általa ismert személyekből gyúrta volna össze (lehet, hogy valóban így volt), vagy meginterjúvolt volna egy hermafroditát és költött volna mögé egy hátteret.
Az úriember másik roppant vonzó tulajdonsága, hogy nem besuvaszt a szereplők mögé egy hátteret, hanem kiegészíti őket (vagy háttérbe szorítja); az Egy test, két lélekben olvashatunk a selyemhernyó-tenyésztésről, a görög-török "konfliktusról" (borzalmakról), Szmirnáról, a bevándorlók életéről, az ehhez kapcsolódó identitáskérdésről és magáról Detroitról - ez a város a nagyszínpad -, amely a kerekekre épült. Remekül egybeolvad az emberek élete és a világban zajló történések, a történet nem esik szét hosszas leíró és cselekvő részekre, hanem kerek egész. 

Hiába tűnik unalmasnak a szavaim nyomán, hogy leíró meg cselekvő rész blabla, faltam a sorokat, és eszembe nem jutott nyavalyogni, hogy miértilyenhosszúez és mikorfogokavégéreérni. Reménytelenül bénán (vagy inkább sehogy) tudom érzékeltetni ennek a könyvnek a nagyszerűségét. Kár, hogy Eugenides nehezen ír - ha jól látom, csak négy könyve jelent meg -, és a magyarul megjelent regényeit is csak antikváriumokban lehet kapni.

Eredeti cím: Middlesex
Kiadó: Tericum
Kiadás éve: 2005
Fordította: Kovács Kristóf
Ár: nehezen beszerezhető


2018. január 5., péntek

A 2018-as Várólistacsökkentés könyvei

Úgy érzem, évről-évre nehezebb összeállítanom ezt a listát, mintha fogynának a várólistámról a szóba jöhető kötetek. Ez túl régi, ennek a látványától elfog a dögunalom, ez túl rizikós, az túl depis, az nagyon vastag... igen, valamilyen szinten biztonsági játékos vagyok, de tudom magamról, hogy ha csak egy bizonyos halmazba tartozó könyveket - lásd az 5-600 oldal felettieket - pakolnék erre a listára, elbuknám a kihívást, muszáj egy általam vegyesnek gondolt listát összeállítanom.
Tavaly év végén is erre törekedtem, amikor a sárga fotelben a jegyzetfüzetem felett kotlottam:

Kazuo Ishiguro: Napok romjai Virginia Woolf: Egy jó házból való angol úrilány Margaret Atwood: Az özönvíz éve Jelena Csizsova: Nők férfi nélkül Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna

Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella William Somerset Maugham: Karácsony Párizsban Henry James: A csavar fordul egyet Joyce Carol Oates: Pikk Bubi

Carol Shields: Norah, gyere haza! Katherine Mansfield: Naplók, levelek John Irving: Árvák hercege William Faulkner: Megszületik augusztusban Leena Krohn: Hotel Sapiens

Donnie Eichar: Halálhegy Viktor Pelevin: Az agyag géppuska Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe Simone Schwarz-Bart: Eső veri, szél fújja Csoda-Télumée-t Paul Auster: Láthatatlan

China Miéville: Konzulváros Susan Forward: Mérgező szülők Félix J. Palma: Az ég térképe Kelly Link: Különb dolgok is

Persze vérmérséklete válogatja, de szerintem érdemes az összeállítás után kicsit pihentetni a listát, hogy a "háttérben" még formálódhasson a koncepció, főleg akkor, ha valaki először vesz részt ebben a játékban.
Nálam is cserélődött pár könyv, de még így is nagyobb a bizonytalansági együttható, mint a korábbi években; pl. Mansfield naplóit, leveleit fogalmam sincs, hogy fogom elolvasni, mert monogám olvasó vagyok, nem szeretek párhuzamosan több könyvet olvasni, az ilyen gyűjteményes kötetek egyhuzamban viszont megfekszik a gyomrom. Az Árvák hercege baromi régi (Farby megint izgulhat:D) beszerzésem, a Megszületik augusztusban is ezeréves, még sose olvastam Faulknert, hiába déli szerző. A Woolffal való barátkozásom megszakadt, bizonytalan voltam, hogy tényleg tetszik-e nekem, vagy egyáltalán értem-e. Mostanában eszembe jutott, hogy jó lenne újrapróbálkozni vele, nos, nagy kockázatot nem vállaltam ezzel a kötettel.
Vannak betokosodott könyvek, amelyek részben idei beszerzések, pl. a Nők férfi nélkül, vagy a Norah, gyere haza! Nos, igazából a lista első három sora (egy-két kivételtől eltekintve) már összegyógyult a polcokkal. Az özönvíz éve különösen érdekes lesz, hiába Atwood, nekem a Guvat és Gazella nem volt olyan átütő erejű, pontosabban nem került közel hozzám.
A két alsó sorban a kedves könyvei kaptak helyet. A nagy részét a tavalyi listáról hoztam át, raktam bele két új elemet, hogy kicsit feldobjam az összhatást. Az idő térképét is VCs-ben olvastam el (ha jól emlékszem), utólag sajnáltam, hogy annyit halogattam, mert szuper kis könyv, remélhetőleg a folytatása is az lesz, ha az évekig tartó szünet után az Európa varázsütésre megjelentette.


2018. január 1., hétfő

Év végi zárás 2017 - Beszerzések

Lássuk a zárás könnyebbik felét.:) Idén Tavaly 47 könyvvel gazdagodott a magánkönyvtáram és elértem azt az állapotot, amikor nem elhozni kell, hanem visszavinni a szülői házba a könyveket, ha szeretném megőrizni a rendezett állapotokat a lakásban.
Ha jól emlékszem, 2016-ban 50 könyvet szereztem be, és vágytam rá, hogy ez alatt maradjak a következő években, ami éppen hogy sikerült. A molyos polcon egyben nagyobban is megtekinthetőek.


Akadtak itt hirtelen felindulásból elkövetett vásárlások, szuvenír, tudatos életmű-gyűjtögetések, tarolt a szülinapi és a karácsonyi dömping, no meg az őszi könyvmegjelenések - annyi jó könyv jelent meg, hogy lassan belefért "az isten pénze se..."-kategóriába.

A csavar fordul egyet, Zoevák és a gyűrött sálam

A debreceni antikváriumok még mindig rendkívül veszélyesek, képesek endorfin termelésére bírni a szervezetet; a négy darab verseskötet és a Hogy el ne fújja mind a szél színtisztán impulzusvásárlás eredménye - az utóbbiból a kedvesnek is van egy példánya, éljen! -, elég lett volna Éluard-t verseit megvenni, ha a tetszési indexből indulok ki. A csavar fordul egyet és a Norah, gyere haza! bőven ráért volna könyvtárból, de az előbbi olyan kis cuki, hogy már csak a mérete miatt sem akartam otthagyni. Az Egyszervolt illatszerek s' azok kicsinyke flaskái egy tüneményes sorozat része, nemcsak cuki, hanem érdekes is, a végén egy vicces történet olvasható, ami a mai napig aktuális.:) Ez volt a soproni szuvenírem (a cicás vászontáska mellett), album módjára lapozgattam. Üvegcsefanatikusoknak kötelező.

Illusiók

Az őszi harácsolást - A nevem Lucy Barton; Alias Grace, A magány kútja; A Mandible család; Az új név története; Olümposz - egyáltalán nem bántam meg, és nemcsak azért, mert mindegyikre volt kisebb-nagyobb kedvezmény, nagyon a kedvemben jártak a kiadók, ez van. Hármat már el is olvastam közülük és mindegyik szuper volt.
A David Gemmell, Elizabeth Strout és Katherine Mansfield-bespájzolást sem bántam meg, szeretném birtokolni a könyveiket, hogy bármikor újraolvashassam őket.




Két könyv beszerzése, A saját szoba és az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája, nem került fel a polcra, mert a duplikátumok nem számítanak. Szépek, na, az utóbbit ráadásul megtisztelték a macskák, igazán megérdemeltem egy új példányt (köszi, Vera!).

Mostanában többször szóba került, de a teljesség kedvéért (utoljára) írom le, hogy 2017-ben a 47 kötetből 29-et sikerült elolvasni, ami nem egy nagy siker, de elégedett vagyok vele. Nem tudom, sikerül-e valaha bármelyik év összes beszerzett könyvét elolvasni, de igyekszem.

Magyarán, elköltöttem egy rakás pénzt és ez boldoggá tett, mindenki kapcsolja be a szarkazmus-gombot.

A többiek 2017-es éve:
PuPilla, miután megette a lencséjét

Év végi zárás 2017 - Olvasások

Ismét eltelt egy - a világ még megvan, de ki tudja, meddig -, könyveket vettünk, cseréltünk, kaptunk és olvastunk, mindezt lelkesen dokumentálva, és elérkeztünk az összefoglalós postok legizgalmasabbnak tartott darabjához, az év végi záráshoz.
(Sose tudom, hogyan vezessem fel ezeket a bejegyzéseket.)

Lehet, hogy az öregedés jele, de az évek előrehaladtával egyre kevésbé tartottam ellenőrzés alatt az olvasásaimat, ill. más szempontok érvényesültek, mint korábban; láttam ugyan, hogy a darabszám havi eloszlása nem valami fényes, de annyi jó könyvet olvastam, hogy nem érdekelt. Van, aki 200 meg 350 könyvet olvas el egy évben (ezt már nem hiszem el), van, aki 25-öt, és olyan emberek is léteznek, akik még Lőrincz Laci bácsiról se tudják, hogy a helyi benzinkutas vagy a polgármester-e. Úgy kezdődne a következő mondat, hogy "Ehhez képest...", de ehhez képest a lópikula, meg a kani veréb, mindig jól körüldrótozom az olvasásszámokat, hiába mondom, hogy nem érdekel. Pontosabb lenne, hogy már nem számít annyira, de térjünk a lényegre, mielőtt lefejeljük a klaviatúrát.

Összesen 75 könyvet olvastam el. Ha nagyon akartam volna, lehetett volna 76 is, de hirtelen kedvem támadt A fényességekre, a várólistám legtermetesebb tagjára, így a betervezett Hotel Sapiens ment a jövő évi VCs-be.
Egy időben az volt a fixa ideám, hogy minél több és egzotikusabb nemzetiséget vonultassak fel az adott évi olvasmánylistában, most már nem érdekel, még az erre vonatkozó címkelistát is elrejtettem piszkozatba. A férfi-nő arányra figyeltem valamennyire, a 75 könyvből 40-et jegyzett legalább részben férfi szerző [az Egyszervolt illatszerek s' azok kicsinyke flaskái esetében nincs szerző megjelölve, így kimaradt, a Jonathan Strahan szerkesztette 2017 legjobb science fiction és fantasynovellái 2017 pedig mindkét nemnél érvényes kötet nálam], értelemszerűen 35-öt pedig nő.

Újraolvasások: akadt belőle egy pár, de még mindig vannak "elmaradásaim", de egyszer csak sorra kerül mindenki, ahogy az első alkalommal is.

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták Alice Hoffman: Hetedik mennyország Dennis Lehane: Titokzatos folyó Janet Evanovich: A szingli fejvadász 1. Janet Evanovich: A szingli fejvadász 2.

A Családom és egyéb állatfajták, ill. a Korfu-trilógia újraolvasása a nyaralás alatt már hagyománnyá vált, bár harmadik alkalommal már nem volt akkora flow-élmény. A Hetedik mennyország viszont másodjára is nagyon tetszett, örülök, hogy a növekvő finnyásságom ellenére Alice Hoffman még mindig a szívem csücske. A másik három könyv olvasása közben annyira fáradt voltam, hogy bevallom, nem sok mindenre emlékszem, ezt különösen a Titokzatos folyó esetében sajnálom, ami Lehane legjobb könyve szerintem. Stephanie Plum - azt hiszem, szintén harmadjára került a kezembe - sajnos nem volt akkora szám, mint annak idején, de próbáljuk meg a zombiállapot számlájára írni.

Sikerrel teljesítettem a 2017-es VárólistaCsökkentést, de már többször írtam róla, nem ragozom tovább, már nagyjából kész is a jövő évi lista.
A másik kihívásszerűséget csak magamban határoztam el, valamikor év közben; igyekeztem minél több friss beszerzésemet minél hamarabb elolvasni. 18/47 lett a vége - az összeset az impozáns mennyiségű karácsonyi ajándékkönyvek miatt sem sikerült volna. Néhányat belevágtam a 2018-as VCs-be is, amelyeknél érzem, hogy különben évekig halogatnám. Nem tudom, sikerül-e valaha odáig eljutni, hogy ilyeneket ne vásároljak.:)

Cornelius (a barátainak csak Cornie) az utóbbi idők jó (és könnyen mozdítható) olvasmányaival.
A háttérben Siegfried piroslik

Térjünk át a lényegre, avagy melyek voltak a kiemelkedően jó és rossz olvasmányok - az előbbivel mindig bajban vagyok egy kicsit, nehezen rangsorolom őket. Mi választja el a kedvenceket a nagyon-nagyon jóktól, ill. ezeket a szimplán nagyon jóktól? A Molyon felvágtam a kedvences listásra az Augustust és Murakami esszékötetét is, de az Egy csésze teát vagy Az ötödik évszakot miért nem? Attól tartok, ama szörnyű feladat vár rám, hogy újragondoljam a kedvencek listáját.
Most viszont még évösszegzünk, úgyhogy nézzük, miket szerettem és utáltam - a listák sorrendje csak időbeli.

Nagyon-nagyon jó volt (kedvencgyanúsak):

John Williams: Augustus
Julia Rochester: Ház a világ peremén
Charles Frazier: Hideghegy
N.K. Jemisin: Az ötödik évszak
Elena Ferrante: Amikor elhagytak
Katherine Mansfield: Elbeszélések / Egy csésze tea
Sarah Andersen: Puha boldog puffancs
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasy novellái 2017
Rainbow Rowell: Eleanor és Park
Afonso Cruz: Virágok
Jennifer Egan: Az elszúrt idő nyomában
Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek
Moskát Anita: Horgonyhely
Graham Swift: Anyák napi kimenő
Mariam Petroszjan: Abban a Házban
Margaret Atwood: Alias Grace
Éluard versei
Elizabeth Strout: A Burgess fiúk / A nevem Lucy Barton
Jeffrey Eugenides: Egy test, két lélek

Egész okés - nem tökéletesen önazonos, de kellemes élményt nyújtott, jólesik rá visszaemlékezni:

Lesley Walton: Ava Lavender különös és szépséges bánata
Emmi Itäranta: A teamesternő könyve
Giedra Radvilavičiūtė: Ma éjjel a falnál alszom
Jeffrey Eugenides: Házassági összeesküvés
Ian McDonald: Luna - Újhold
Sarah Waters: A szobalány
Richard Brautigan: Hogy el ne fújja mind a szél
Herman Koch: Nyaraló úszómedencével
Kate Chopin: Ébredés
Zadiie Smith: NW 
Szécsi Noémi - Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete (1860-1914)

Tudtam volna nélküle élni (azaz különböző mértékben szar volt):

Dennis Lehane: Az éjszaka törvénye Anna Gavalda: Kis kiruccanás Jung Chang: Vadhattyúk Niccolò Ammaniti: Én és te

- Az éjszaka törvénye - szigorúan véve ez az egy kerül ide, abban az értelemben, hogy dühös voltam olvasás közben a szerzőre és szellemi fájdalmat okozott olvasni. Ha nem Lehane-ről lenne szó, csak simán felejthetőnek mondanám és meg se említeném, de tőle sokkal többet várok el.
- Jaj, dehogy is, hát itt van nekünk a Kis kiruccanás! Ettől már epeömlésem volt, annyira mérges voltam. Gavaldával szemben nincsenek nagy elvárásaim, csak annyi, hogy kellemesen simogassa meg a lelkemet, elnézően hagyom neki, hogy kicsit hülyének nézzen a giccsével, amiben van pár aranyszikra. De a fhanszia naccsasszony előbújik belőle, azt nem bírom. Önsajnáló, sznobkodó, kínjában nem tudja merre fetrengő, előítéletes picsakönyv.
- A Vadhattyúkat untam - ezer bocsánat, mea culpa, hamuszórás, de ez, mint irodalmi mű, engem egyáltalán nem kötött le, az elejét leszámítva. Fontos könyv, de én egy jól megírt regényre, vagy egy jól megírt non-fictionre számítottam, nem kronológiai felsorolások mondatokba rendezésére, ahol a szerző csak elsorolja, mi történt. Az jut róla eszembe, hogy ez egy krónika.
- Én és te - az Én nem félekhez képest borzasztóan gyenge. Az ötlet jó, de a megvalósítás sok kívánnivalót hagy maga után, olyan elkent, odapancsolt, hanyag, felszínes munka, általános közhelyek puffogtatott gyűjteménye.
.

Kb. két hete írogatom ezt a nyamvadt bejegyzést, szóval kicsit unom, kicsit hosszú is lett, úgyhogy a beszerzéseket egy külön postban gyűjtöm össze.

2017. december 30., szombat

Decemberi zárás

Jujj, itt a december vége, az év vége, én meg még három értékeléssel is adós vagyok idén - nos, az utóbbiak át is csúsznak januárra, de tekintve, hogy A fényességekbe kezdtem bele, annyira nem is baj.:D

Ebben a hónapban megültük a karácsonyt:

Dennis Lehane: Egymásba veszve Joanne Harris: A St. Oswald fiúiskola Sarah Perry: Az essexi kígyó John Williams: Butcher's Crossing Michael Chabon: Ragyog a hold
Colson Whitehead: A föld alatti vasút Jussi Valtonen: Nem tudják, mit cselekszenek Dan Simmons: Olümposz I-II.

Az Egymásba veszve Nita ajándéka, az új Harris vicomte-é, Az essexi kígyó fezeré, a Butcher's Crossingot pattől kaptam, a Ragyog a holdat Verától, A föld alatti vasutat Timitől, a Nem tudják, mit cselekszenek c. könyvet pedig pontytól. Az Olümposzt magamtól, a mai könyvárakhoz képest nem volt vészes, a 35%-os előrendelési kedvezmény igazán kihagyhatatlan volt, ezt mindenki beláthatja.


Darabszámra nem olvastam valami sokat, de két vaskos kötetet győztem le:

Delphine de Vigan: No és Én Elizabeth Strout: A nevem Lucy Barton Dennis Lehane: Egymásba veszve Colson Whitehead: A föld alatti vasút Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete (1860-1914)
Jeffrey Eugenides: Egy test, két lélek

Egyébként A budapesti úrinő magánélete és az Egy test, két lélek is nagyon jó volt, viszonylag gyorsan is haladtam velük. Az élmezőnybe csatlakozik még A nevem Lucy Barton, Strout bezzeg nem ír hatszáz oldalas óriásokat. Sajnos a No és én nem tudott meghatni, érzelmileg A föld alatti vasút távol maradt (hiába jó), az Egymásba veszve meg olyan felemás volt, kicsit át kellett helyezni a súlypontokat, de jobb lett Az éjszaka törvényénél, ki hitte volna, hogy Lehane-nél ez is szempont lesz egyszer.

A többiek decembere: